Rólam írták

Születésnapi kerekezés

"Balatonaliga - Ismét körbekerekezte a Balatont Rékasi Károly színművész. A Barátok Közt "rosszfiúja" születésnapja alkalmából a családdal és néhány baráttal együtt ült nyeregbe. Maga az ötlet megszületése három évvel ezelőttre vezethető vissza: Rékasi gerincsérvvel küszködik, így lett állandó vendége Bodnár József masszőrnek, a népszerű "Szakállnak". A "csodadoktor", számos művész és sportoló "csontkovácsa" - aki korábban profi kerekes volt, ma pedig mellékállásban az FTC kerékpár-szakosztályának vezetője - kezelésbe vette Rékasit, akivel így elkezdődtek a közös bringázások is." (ÁSZ-SPORT, 2004. szeptember 29.)

Mostantól bárki tanulhat Bodnár Józseftől

a Ferencváros főmasszőrétől Aki Pinte Attilát gyömöszöli "Játékosok, edzők, vezetők jönnek-mennek a Ferencvárosnál, ám vannak, akik az állandóságot jelentik a legnépszerűbb magyar klubnál. A klubhűség náluk nem csak afféle szólam, sokkal több annál. Nevezhetnénk életformának is, hiszen például Bodnár József, népszerűbb nevén Szakáll több mint harminc esztendeje szolgálja a Fradit - dolgozott számtalan edzővel, megélt sok-sok sikert és kudarcot, ám senki és semmi sem tántoríthatta el az Üllői útról. Illetve a közelmúltban volt egy edző, akivel aligha lehetett felhőtlen a viszonya, aki rövid száműzésre küldte, hogy aztán újult erővel térjen vissza az FTC-stadionba. Oda, ahová mindig is tartozott. Mióta Várszegi Gábor és a Fotex megvásárolta a Ferencvárost, Bodnár munkája annyiban változott, hogy többször kezeli otthon a Fradi-játékosokat, mint bent a stadionban. Az ultramodern klinika, ahol minden olyan gép megtalálható, amely a XXI. században fontos lehet a sportolók felkészítésében és rehabilitációjában, szinte éjjel-nappal nyitva áll a sportolók előtt. Legutóbb Hrutka János derék- és Dragóner Attila combsérülését tüntette el pillanatok alatt a masszőr." (Sportvilág, 2001. szeptember 06.)

Budapest - Mint ismeretes, Gyepes Gábor néhány napig itthon kúráltatta magát: a játékosoknak gerincproblémái voltak, a négyes-ötös csigolyái csúsztak el, és nyomták az idegpályát.

Az aranykezű gyúró, Bodnár József - alias Szakáll - szerencsére gyorsan felismerte, hogy hogyan és mennyi idő alatt kezelhető a probléma, és várkastélynak is beillő budafoki kúriáján gyógyította Gyepest. - Három napon át napi két erőteljes kezelést végeztem el Gáboron - mondta Bodnár. - Egyébként ez szokványos rendellenesség, kora gyermekkorban sok embernél kialakulhat. Ettől függetlenül ez nem a betegségek kategóriába tartozik, és akár magas szinten is lehet sportolni ezzel a problémával, mert egy-két kezeléssel vissza lehet állítani a "világ rendjét". Gabi egyébként már visszatért Angliába, és folytatja az edzéseket, sőt, akár azonnal pályára is léphet." (ÁSZ-SPORT, 2006. március 02.)

A Ferencváros masszőre gyógyítja Lisztes Krisztiánt

Itthon, családi körben piheni ki az elmúlt idény fáradalmait a brémai középpályás "A kép csalóka, Lisztes Krisztián nem az édenkertben, hanem saját úszómedencés házában piheni ki az elmúlt szezon fáradalmait. Büszkék lehetünk rá, hiszen csapatával, a Werder Bremennel német bajnoki címet nyert, s ebből a sikerből Lisztes nem afféle epizódszereplőként vette ki a részét, hanem sokszor bizonyult csapata legjobbjának. Ám hogy ne legyen teljes az öröme, arról a sors gondoskodott, hiszen bajnoki hajrában súlyos sérülést szenvedett, keresztszalag-szakadás miatt már meg is műtötték és most itthon lábadozik. A fotó tanúsága szerint a hangulatával nincs semmi gond, kislányával, Lilikével önfeledten játszanak, már persze, ha egy mankóval közlekedő fiatalemberről mindezt leírhatjuk. Ám nemcsak vár a gyógyulásra, a Werder és a magyar válogatott középpályása, tesz is azért, hogy minél hamarabb pályára léphessen, hiszen rendszeresen felkeresi Bodnár József, a Ferencváros masszőre, a népszerű Szakáll magánrendelőjét, amelyben különböző speciális kezeléseket kap." (MÁS-KÉP, 2004. május 27.)

Így gyógyult meg Huszti

Huszti Szabolcs gerincsérülése már tényleg a múlté! Noha egyesek azt hitték, a válogatott Fradi-játékosnak a focit is abba kell hagynia, ez végül nem következett be, mert egy csodadoktor, Bodnár József, a Fradi fő masszőre saját ultramodern rendelőjében gyógyította meg a középpályást." (MÁS-KÉP, 2004. december 29.)

Csoda történt, meggyógyult a futballista - Licitálhatnak az angol vásárlók

Hogy vagy, Huszti? "Budapest - A több hétig komoly problémával küszködő Huszti Szabolcs teljesen egészséges. Eladható. Mindezt Bodnár József sport- és gyógymasszőr állítja, aki szintén kezeli a válogatott futballistát. - Ha valami megtörténik, nem ildomos mellébeszélni. Nem értem az itthoni mentalitást. Nyugaton, ha valaki megsérül, pontosan közlik a diagnózist. Aztán, ha valaki meggyógyítja, annak tudása előtt meghajolnak - mondta az FTC központi masszőre. - Husztinak is gerincsérve volt, de idejében észleltük a bajt. És a megfelelő terápiát tudtuk biztosítani. Lehet irigykedni, valóban csoda történt. Nyugodtan focizhat a Fradi válogatott futballistája. Egészségügyileg nem lesz akadálya külföldi szerződtetésének." (BLIKK SPORT, 2004. október 15.)

Huszti: Gerincsérv a végzete?!

Budapest - Több hete sérüléssel küszködik Huszti Szabolcs. Az FTC válogatott focistájánál eleinte derék-, illetve hátproblémákra gyanakodtak. Ám információink szerint komolyabb a fiatal ferencvárosi futballista baja: gerincsérvvel küszködik. Ennél a panasznál előfordul, hogy normál ember számára még a járás is nehézkes. De a tehetséges játékos bizakodik, hamarosan teljesen egészséges lesz. Huszti Szabolcs az FTC korábbi gyúrójához, Bodnár Józsefhez jár kezelésre. - Terápiámnak köszönhetően szépen javul Szabolcs állapota - mondta az ismert sport- és gyógymasszőr. - Sajnos a kelleténél később derült ki, mi a konkrét baj. Pedig a megfelelő karbantartás jól jött volna. - Mi a pontos diagnózis? - Gerincsérv. Korábban csak nézegették, mi lehet a gond. Miután a vébéselejtezőn Zágrábban kiállították, a kapitány kérésére maradt a válogatott edzőtáborban. Itt egy gyakorláson a háta fájni, a lába pedig zsibbadni kezdett. A válogatott pályaedzője, egyben a Fradi trénere, László Csaba is kérte, hogy segítsek. A nemzeti együttes osztrák orvosa, Peter Patzenböck pedig magánklinikájára, Grazba vitte. Itt már bebizonyosodott, nagyobb a baj. Az egyik professzor műtétet ajánlott. Ám az operáció abban a fázisban nem biztos, hogy százszázalékosan használt volna. De injekcióval sem lehet teljesen megszüntetni a fájdalmat. Azonban mindennapos kezeléseim, kúráim, remélem, használnak. Ezt mutatja, hogy biztatóan javul a focista állapota, aki a héten elkezdhette a labdás edzéseket. Huszti Szabolcs is bizakodik, hogy hamarosan egészséges lesz. -Sok embernek volt már hasonló kellemetlen problémája, mint nekem. Ők is rendbe jöttek, én is bízom ebben - újságolta Huszti Szabolcs. - Egyre jobban érzem magam, elkezdtem a tréningeket. Ha minden jól megy, jövő héttől teljes intenzitással edzhetem." (Blikk SPORT, 2004. szeptember 28.)

Gyepes Gábor gondjai Bodnár József masszírozza a védőhátát

"Vajon használ-e a kézrátétel? Elegendő lesz-e Bodnár József tapasztalata, szakmai tudása, s az ország talán legjobban felszerelt magánrendelője ahhoz, hogy Gyepes Gábor szombaton pályára lépjen a Hull City ellen? A helyzet jelenleg nem túl rózsás. A Wolverhampton Wanderers védője ahelyett, hogy csapattársaival együtt edzéseken venne részt, Budapesten gyógyíttatja magát.

"Régóta szenvedek már a gerincbántalmaktól - mondta Gyepes Gábor, akit idehaza Bodnár József masszőr kezel. - A fájdalom időnként rendkívül éles, és már-már elviselhetetlen. Jobbnak láttam, ha olyan szakemberhez fordulok, aki masszőrként, csontkovácsként specialistája ennek a sérülésnek vagy inkább betegségnek. Így kerültem Bodnár Józsefhez, aki kedden, szerdán és csütörtökön alaposan megvizsgálta és speciális kezelésben részesítette a hátamat. Pénteken utazom vissza Angliába, s elképzelhető, hogy a Hull City ellen szombaton idegenben rendezendő bajnoki mérkőzésen le kell ülnöm a kispadra, annyi a sérültünk. Örülnék, ha így lenne, mert az azt jelenti, hogy használt a terápia. Egyébként remekül érzem magam Wolverhamptonban, ha nem a tréningeken és a pályán vagyok, akkor csapattársammal, Rósa Dénessel töltöm a szabadidőmet. Szeretném, ha hosszú távon is alapembere lehetnék a Wolverhamptonnak, bár egyelőre beérném azzal is, ha szombaton valóban ott ücsöröghetnék a kispadon."

Ronaldo és Kokó meze a falon

Bodnár József gerincsérülésekre szakosodott. Bodnár József a korábbi kilencszeres magyar bajnok kerékpáros, kitűnő gyógy- és sportmasszőr, több mint negyven éve a Ferencváros tagja. Évtizedek óta Budafokon él. Magánklinikáján beszélgettem vele.

- 1952-ben kerültem a Fradi kerékpáros szakosztályába, ahol később az országúti és a pálya szakágban egyaránt a válogatottságig vittem - mesélte a népszerű "Szakáll". - Sikereimet elsősorban Schillerwein Istvánnak köszönhetem, aki emberileg és szakmailag is nagyon sokat tett értem. Annak különösen örülök, hogy a 4000 méteres üldöző csapatversenyben hosszú éveken át a csúcstartó ferencvárosi négyesben kerekezhettem.

Másként vert a Fradi-szív

Öt éven át készült későbbi hivatására, csak ezután került a ferencvárosi labdarúgók mellé masszőrnek. Hamar az első csapatnál találta magát, ahol éppen Friedmanszki Zoltán volt a vezetőedző.

- Frici, ahogy neveztük, tanár és úriember volt egy személyben, akivel élményt jelentett együtt dolgozni. Igaz, akkor még egészen másként vert az a bizonyos Fradi-szív. Varga Zoltán 1996-os érkezése óta sajnos minden megváltozott, a csapatnál és az öltözőben is. Elismert szakembereket tettek tönkre. A masszőri tevékenységhez Bodnár szerint a kézügyesség és a szakma szeretete mellett 24 órás készenléti állapot és a folyamatos továbbképzésre való nyitottság is szükséges.

Távol-keleti gyógymódszerek - Jórészt a szakmai kíváncsiságnak köszönhetem, hogy naprakész vagyok. Dél-Koreában például kétszer is jártam, ahol elsajátítottam az akupunktúra és az akupresszúra alapjait is. A páciensek ajándékai a falakon láthatóak. A legrangosabb talán a Ronaldótól Barcelonában kapott mez, amelyre a brazil világsztár személyes jókívánságait is felírta. Ott van Kovács "Kokó" István három öltözéke is, amelyeket az olimpiai, a vb- és Eb-győztes meccsein viselt.

Kisebbfajta csodák - 2001-től a legsúlyosabb esetekre szakosodtam: továbbra is az FTC szerződtetett embere vagyok. Elsősorban a gerincproblémákra koncentrálok, s e téren is sikerült kisebbfajta csodákat véghezvinnem. Huszti Szabolcsnak például kettős gerincsérve volt, az orvosok mindenképpen operálni akarták. Amikor rendbetettem, László Csaba vezetőedző személyesen jött el megköszönni a munkámat. Pácienseim közé tartozik Gyepes Gábor és Wagner Róbert, a kézilabdázónő Kirsner Erika, a labdarúgó Lőw Zsolt. Az itthon gyógyuló Lisztes Krisztián is rendszeresen járt hozzám. Szerencsére a jó kezem mellett korszerű eszközökkel is rendelkezem, például a legmodernebbnek számító lézerterápiát tudom alkalmazni. Bodnár József búcsúzóul elmondta: nagy megtiszteltetésnek vette, hogy Athénban részt vehetett élete első olimpiáján, ahol más sportágak képviselői mellett különösen a vívóknak segített sokat. Napi munkája mellett most az áprilisi televíziós Sztárbox meccsre készül. Szerinte Rékasi Károly (akinek a szorítósegédje lesz) kiüti majd az Újpest egyik főszurkolóját, Ganxta Zoltánt... (Helyi Téma, 2005. március 16.)